2011 év legnagyobb bukása
Most, hogy tizenhárom hét után véget ért, hála istennek, a Hajdú Péter nevével fémjelzett Összeesküvők, nem rikácsolnak többet a bemikrofonozott anyósok főműsoridőben, és nem kell napi szinten szerelemnek hazudni a pezsgőfürdős szvingerpartikat, talán a Tv2 is levonja végre a tanulságokat. Egyrészt van egy jó hírem: ez a valóságshow nem bukott akkorát, mint a Big Brother 2, amit hamarabb le kellett állítani, és amiben az utolsó villalakók egyenesen az ismeretlensége gyalogoltak bele a robotlámpák kereszttüzében. (Aztán persze gyorsan lekapcsolták a robotlámpákat is, nehogy már üresben járjanak, jöttek a takarítók, és valaki biztos megkérdezte, hogy milyen buli volt itt, mert nagy a mocsok).
Nem, az Összeesküvők nem volt olyan kínos, hogy már mi szégyelltük magunkat. Csak a csatorna hagyományaihoz hűen akkorát bukott, mint szinkronúszó a síugró sáncon. És erről nem a rohadék nézők tehetnek, akik csak azért sem kapcsolnak el a Barátok köztről. Ez a valóságshow ugyanis a Tv2 által rendszeresen elkövetett hibák bestof gyűjteménye, igazi fájdalmasan csörömpölő slágerparádé.
Akik látták a flitteres finálét, azok tudják, hogy volt itt minden: Avon sminktanácsadás, S.O.S. Love-keresztpromóció, emelt díjas sms, meg egy rakás trombitáló statiszta. Feszültségre, meg show-ra viszont már nem nagyon maradt idő. Tulajdonképpen a Tv2 is csak le akarta zavarni ezt a végjátékot, a szponzorok megkapták, ami a szponzoroké, a nézőknek meg jutott némi csillogás, pár hosszú comb és Alekosz. Akár egy jó műsor is lehetett volna.
De persze az Összeesküvők nem a döntőben bukott el, már a valóságshow elindulása előtt agyonverték ezt a formátumot. Nem előre megfontolt szándékkal, nem különös kegyetlenséggel, de persze nyereségvágyból.
Egyrészt hiába volt óriási siker az Összeesküvők Törökországban, vagy Pakisztánban, azért azt sejteni lehetett, hogy Magyarországon még akkor sem úgy mennek a dolgok, mint Ázsiában, ha egy-egy borúsabb napon Vásárosnamény azért nagyon hasonlít Iszlamabád Külsőre. Hiába van tele a hatvan évnyi Ludas Matyi anyós viccekkel, azért nálunk a család ritkán tud megfúrni egy kapcsolatot, amíg a török verzióban tényleg fontos volt, hogy a lányt megszeresse a fiú családja, addig a Tv2-n azért többet ért egy időben belengetett szopás. Aztán legfeljebb a gyerek azt mondta, hogy, jaj ne nyavalyogj már muter, nagyon kedves csaj az.
A konfliktusok jó részét így egyszerűen a schengeni határon hagyták a készítők, ezért nem volt más választásuk, minthogy maguk kreáltak új cselekményszálat titkos szeretővel, házas menyasszonnyal, és a semmiből felbukkanó gyerekekkel. És ha ez sem volt elég, hát megkérték az anyákat, hogy koccintsanak, miközben a plazmatévén éppen az pereg, ahogy az az egyetlen, drága fiúk nagyban pakol egy olyan nőt, akit még a MILF Dreams 8 főszereplői sem akarnának menyüknek.
És ha végre sikerült összehozni egy jó konfliktust, hát akkor sem tudták rendesen bemutatni, mivel az Összeesküvőket nem egy valóságshow-ra alkalmas házban, hanem egy pornóvillában vették fel. Csak robotkamerákat tudtak használni, azok is gyakran lemaradtak a lényegről. A valóságshow pedig nem ipari kamerás kukkolás, hanem olyan szappanopera, amiben saját magukat játsszák a főszereplők, így közeli képek, érzelemtől eltorzult arcok nélkül semmit sem ér az egész. Mintha a Barátok köztött a Rózsa Bisztró biztonsági kamerájával vennék fel.
Voltak itt még apró hibák, például heteken át nem lehetett tudni, hogy most ki is kavar kivel, mert minden feleségjelöltet ugyanolyan plázarobottá fazoníroztak a stylistok, ráadásul két hétbe telt, mire a készítők rájöttek, hogy néha ki kéne írni, hogy most mégis ki kinek az anyja, veje vagy sógora, mert én csak ülök ott, és nem értem, hogy az a sok egyenes fekete hajú nő mit kavar azzal a sok kigyúrt egyenpasival, miközben a háttérben megfáradt családanyák óbégatnak veszettül.
És persze hiába találták meg Till Attilát, aki még a legrosszabb műsorban is csak annyira ripacs, amennyire az feltétlenül muszáj, ha közben Peller Mariannt támasztották mellé. Az RTL Klubról átszökött műsorvezetőnő először csak olyan volt, mint az ideges Versmondólány, aki fejhangon szavalja Kassák Lajos legdurvább szabad verseit, aztán finomhangoltak rajta a Tv2 mérnökei, meg upgradelték a hardvert, és a végére már olyan lett, mint a saját pornóparódiája.
És ha már így elrontotta a csatorna hát ugyanúgy kétségbeesett minden érintett, mint évek óta mindig, és pont ugyanazzal a hibával rontottak tovább a helyzeten. Mert hogy lehet, hogy az RTL Klubnak midig bejön? - kérdezhette valaki a füstüveg dohányzóasztalról felhajolva, és mivel senki nem merte megmondani, hogy azért, mert csak akkor kezdenek bele egy új formátumba, ha megvan rá a pénzük, hát megtörölték inkább az orrukat, és felhívták Alekoszt.
Az Összeesküvők utolsó részeinél én már azt vártam, hogy Alekosz és Benkő Dániel után feltűnik végre Győzike és Fábry Sándor is, aztán a döntőben még Kolosi Pétert is betolják flitteres dzsoggingban. Itt van az egész RTL Klub, most már aztán tényleg minket nézzetek, köcsögök!
Persze Alekosz hozta, amit hoznia kellett, ormótlanul béna volt, mint egy fröccsöntött kínai piacos Don Juan, sőt néha ennél is messzebbre ment: ha a helyzet úgy kívánta úgy viselkedett, mint a kelet-német szobafestő, akit még a helyi szvingerklubból is kitiltottak, mert zokniban és bőrszandálban ment gangbang partira.
Csak hát Alekosszal az utolsó esélyt is eljátszották a készítők, hogy ebben a valóságshow-ban igazi érzelmek, de legalábbis igazi konfliktusok legyenek. Olyan ez, mintha egy vérbő horrorfilmbe hirtelen berajzolnák Spongya Bobot, mert ha valaki szereti a láncfűrészes hentelést és a beszívott rajzfilmeket, akkor miért ne szeretné mindkettőt egyszerre, egy időben is.
Aztán eljött a döntő, ahol végleg bazári majmot csináltak az RTL Klub egykori realitysztárjából, én meg nem tudtam eldönteni, hogy engem néznek ennyire hülyének, hogy beveszem, hogy itt most a kamerák és a reflektorok metszéspontjában születtek igaz szerelmek, vagy ezek tényleg olyan hülyék, hogy képesek bármit is érezni Alekosz társaságában. Miközben Peller Mariann visít a háttérben.




